ÉRDEKESSÉGEK

Stonehenge feltárhatja titkait a legújabb ásatások nyomán, amelyekre 44 évi szünet után először kerül sor Nagy-Britannia legismertebb régészeti helyszínén.

Az UNESCO örökségvédelmi listáján szereplő Stonehenge-dzsel kapcsolatban mindmáig viták tárgyát képezi, hogy mi is lehetett a szabálytalan alakú kőépítmény eredeti rendeltetése. Legutóbb itt 1964-ben végeztek ásatásokat. A brit szigetek pogány múltjához kötődő régészeti helyszín feltárása olyan kényes téma, hogy a mostani kutatásokhoz a kabinet beleegyezése volt szükséges.

Az április 11-ig tartó régészeti feltárás során a kutatók elsősorban arra keresnek választ, hogy valójában mikor épült a történelem előtti korból származó Stonehenge.

A régészeti projektet Timothy Darwill professzor, a Bournemouth Egyetem vezető Stonehenge-szakértője, valamint Geoffrey Wainwright, a Régészeti Társaság, a Society of Antiquaries elnöke irányítja. A két kutató az utóbbi években kiderítette azt a 250 kilométerre lévő helyet a dél-wales-i Preseli-hegységben, ahonnan a rejtélyes építmény egyik alapanyaga - a szürkéskék homokkő (kék kő) származhat. A továbbiakban a Preseli-hegységből származó kőmintákat a Stonehenge építményében találhatókkal hasonlítják össze.

„Az ásatások révén meghatározhatjuk, hogy mikor szállították a homokkőt a Salisbury-síkságra, s bővíthetjük ismereteinket arról a társadalomról, amely ezt az ambiciózus tervet véghez vitte. Így nemcsak azt állapítjuk meg, hogy mikor építették Stonehenge-t, de azt is, hogy miért” - nyilatkozta a projekttel kapcsolatban Geoffrey Wainwright.

A tudósok feltételezése szerint a szürkéskék homokköveket Kr. e. 2600 körül rakták le, majd 200 évvel később eltávolították helyükről, ám ez csupán megközelítő időmeghatározás. Az ásatások során az eredeti kék kő maradványaira bukkanhatnak, amelyeket a modern szénizotópos eljárással megvizsgálva az építés pontosabb dátumát nyerhetik.

Mielőtt az óriási kőtömbök helyükre kerültek, a régészek szerint Stonehenge faépítmény lehetett, amelyet Kr.e. 3100 körül emelhettek.

Timothy Darwill szerint a mostani ásatás az első alkalom arra, hogy a modern tudományos technológiák segítségével oldják meg azt a kérdést, amely a középkortól kezdve oly sokat foglalkoztatta a szakembereket, nevezetesen, miért volt oly fontos ez a kék kő régmúlt emberének, miért vállalták a szállítás rendkívüli nehézségeit. A két kutató feltételezése szerint a távoli múltban gyógyító varázserőt tulajdonítottak ezeknek a kék köveknek.

„Ez a test és a lélek gyógyulásának helye volt. A Preseli-hegységet is mágikus helynek hitték, ahogy varázserőt tulajdonítottak az onnan származó köveknek is” – vélekedett Timoty Darwill.

A tudósok arra is választ kaphatnak, hogy miként szállították a köveket. Feltételezések szerint a mintegy 80 darab, 1-4 tonnás kőtömböt a Preseli-hegységben lévő lelőhelyről szárazföldön, majd a tengeren, óriási tutajokon szállították, ahonnan az Avon-folyón úsztatták az építkezés színhelyére – mindezt 4-5000 évvel ezelőtt!
Forrás: National Geographic

Egy norvég tengerkutató zöld, kék és barna sávokkal tarkított színes jéghegyet kapott lencsevégre az Antarktisznál. A színes jéghegyek keletkezésének körülményei még nem teljesen egyértelműek a kutatók számára.

Oyvind Tangennek nagy szerencséje volt, amikor március elején G.O. Sars nevű hajójával az Antarktisz partjainál egy színes jéghegyet pillantott meg. A norvég kutató által lencsevégre kapott különös, lekerekített „márványozott” jéghegyet kereszt irányú színes sávok tagolják: zöld, szürke és barna rétegek váltakoznak a jégben.

„Ritkán, de előfordul, hogy az ember ilyen különös jégheggyel találkozik” – erősíti meg a tényt Hans Oerter glaciológus, a németországi Alfred Wegener Sark- és Jégkutató Intézet munkatársa a Spiegel Onlinenak. Neki magának is hasonló szerencsében volt része, amikor négy évvel ezelőtt az Antarktiszi-félsziget északnyugati csúcsánál megpillantott egy ilyen különös jéghegyet.

A színes jéghegyek keletkezési folyamatáról még nincs teljesen pontos képük a kutatóknak. Az viszont egyértelmű, hogy amennyiben a hó összefagyása során levegő marad a jégben, akkor fehér lesz, viszont ha kiszorul a levegő, akkor már kékes színben pompázik a jég. Ilyen kék jég a víz gyors fagyásával keletkezik, amikor a korábban megfagyott jég felszínének egy része felolvad, majd újrafagy.
Az Antarktiszon viszont más, ennél sokkal bonyolultabb mechanizmus során is keletkezhet kék jég. A jégtakaró alja helyenként a fölötte lévő vastag jégréteg nyomásának hatására szintén megolvadhat, az olvadékvíz az aljzaton a tenger felé áramlik. Viszont azokon a szakaszokon, ahol a nyomás csökken, a víz újrafagy, és kék jég formájában alulról hizlalja a jégtakarót.
Nem csak kék, de zöld, barna vagy szürke foltok, sávok is találhatók a jéghegyekben. Ezek kialakulása a különböző zárványoknak, szennyező anyagoknak tulajdonítható. A zöld szín például többek között az algáknak köszönhető, de más zárványok is segíthetik a kialakulását. A különböző színek pontos eredetének feltárásához még számos mintavételre és elemzésre van szükség, de addig is gyönyörködhetünk a színpompás jelenségekben.
Forrás: National Geographic

Az 1838-as jeges árvíz a pesti oldalon összesen 2281 házat pusztított el, további 827 súlyosan megrongálódott, és csupán 1146 maradt épen. Az árvíz miatt 50-60 ezren hajléktalanná váltak, és mintegy 22 ezren mindenüket elveszítették.

„Március 13-án … öt órakor újra megindult (a jég) s nemsokára tornyosulni kezdett, valamint törni és forrni a jégtömegeket duzzadva emelő s újra szétzúzó hatalma a dühöngeni készülő Dunának. A víz partjain már túllépett, a bőszült folyam a váci töltést már átszakította, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja s majd minden azt hitte, hogy mérgét már kiöntötte. Ezen reményben színházba mentem, s még nem vala vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a víz már a városban van” – ezeket a sorokat jegyezte fel naplójába Wesselényi Miklós, azon a kritikus napon, amelyről Pest, Buda és a környék lakói nem is sejtették, hogy egy addig soha nem látott súlyos katasztrófának még csak a kezdetét jelenti.

A víz először az alacsonyabban fekvő belvárosi területeket öntötte el - a mai Deák Ferenc utca, Váci utca térségét -, majd miután átszakította a váci gátat (a mai Lehel tér környékén) északi irányból is megindult a város felé. Március 14-én hajnalban pedig délen a Soroksári-gát is átszakadt. A folyó vízállása - a kiöntésből adódó „térnyerés”, és az időközben megindult jég miatt - csökkenni kezdett, ezért hitték azt sokan, hogy a „nagyján” már túl vannak. De március 13-ról 14-re virradóra, a kora hajnali órákban a zajló jég újra feltorlódott Csepel-szigetnél, és ismét megindult a vízszint emelkedése. A Duna felső szakaszán, az enyhe időjárás miatt már jóval korábban bekövetkezett olvadás hatására újabb hatalmas víztömeg érkezett a folyón. A megáradt Duna végül minden reménykedés ellenére csak 15-én tetőzött.

Közel három méter magas víz borította a mai Nagykörútat

Tetőzéskor Józsefváros, Ferencváros és Terézváros alacsonyabban fekvő részeit két méternél is magasabb víz borította. A pesti oldalon a legmagasabb vízborítottság általában véve a mai Nagykörút mentén volt, ugyanis ezen a területen a Duna egy kiszáradt mellékága húzódott, amely a környező területhez képest alacsonyabban helyezkedett el. A legmagasabb értéket (2,6 métert) a vízállás Ferencvárosban érte el.

A szervezett mentés csak az árvíz másnapján (14-én) indult meg, ugyanis a lakosság és nem utolsó sorban a város vezetése bízott a megerősített védtöltésekben, így nem készültek fel ilyen méretű árvízre. A Pestet határoló védtöltéseket év elején ugyanis megerősítették, a töltés magassága elérte az addigi legnagyobb, az 1775-ben levonult jeges árvíz szintjét. 1848-ban azonban ez sem volt elég, a gátak nem bírták a nyomást, több helyen is átszakadtak, utat engedve az árnak. Látva Pest város vezetésének fejetlenségét, a mentés és a segélyezések megszervezésére és irányítására József nádor Lónyai Jánost nevezte ki árvízi királyi biztosnak.

A mentés és a menekülés csónakokon történt: a „cél” az erősebb belvárosi házak emeletei, padlásai, valamint a külvárosban lévő, vagy magasabban elhelyezkedő épületek voltak. A Ferencvárosból és a Józsefvárosból menekülök jelentős része a mai Orczy téren álló Ludoviceum – nem sokkal azelőtt elkészült – épületében talált menedéket. Csak itt – a Magyar Természettudományi Múzeum mai épületében – mintegy 10 ezer embernek nyújtottak menedéket és élelmet, erre emlékeztet a főbejárati kapualjban ma is látható tábla. De a belváros területén lévő templomok, rendházak is zsúfolásig megteltek menekültekkel, hiszen ezek jóval erősebb szerkezetű, így a víznek jobban ellenálló épületek voltak, mint a belvárost akkor jellemző vályogházak. Ilyen jelentősebb árvízi menedékhely volt többek között a deák téri evangélikus templom vagy a mai Ferenciek terén álló ferences rendház és templom.

Wesselényi így ír az árvíz másnodik napjáról: „Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a vízt közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a duló enyészetnek.”

Mintegy háromezer ház omlott össze

Korabeli adatok szerint a levonuló árhullám a pesti oldalon összesen 2281 házat pusztított el, további 827 súlyosan megrongálódott és mindössze 1146 maradt épen. Ehhez képest a budai oldalon kisebb volt a kár, mert a házak zöme itt magaslatra épült, és nem érte el a kizúduló víz. Itt mindössze 204 ház omlott össze, 262 sérült meg súlyosan, az épen maradt házak száma pedig duplája a pestiének: 2023. Az árvíz miatt 50-60 ezer, főleg pesti lakos vált hajléktalanná, és mintegy 22 ezren voltak azok, akik mindenüket elveszítették. A pusztítás mértékét jelzi, hogy az addigi legnagyobb jeges árvíz során, 1775-ben „csupán” 611 ház pusztult el Pesten.

Pesten az árvíz súlyos csapást mért a kereskedőkre is. Ugyanis a március 19-re meghirdetett József napi országos vásár elmaradt, a felhalmozott áru jelentős része tönkrement a vízben, ami a tőkehiányos kereskedőknek súlyos veszteséget jelentett.

A Duna hazai szakaszán - különböző mértékben ugyan -, de végigpusztított a kiáradt folyó. Összesen több mint 10 ezer ház semmisült meg, és további közel négyezer megrongálódott. A becsült kár 14 millió forint volt, de egyes becslések szerint ez az érték valójában ennél jóval nagyobb, akár 70 millió forint is lehetett. A megsemmisült házak negyede Pestre jutott, és a 153 halálos áldozatból 151 szintén Pesthez kötődik.

Baljós előjelek

A főváros eddigi történetének legnagyobb jeges árvize nem érkezett minden előzmény nélkül. A folyó felső szakaszán lehullott nagy mennyiségű csapadék és az enyhébb időjárás miatt Buda egy része és a folyó alsó szakaszán lévő partközeli települések 1838. január elején pár napra már víz alá kerültek. A rekord mértékű esővel és havazással beköszöntött újév baljós jövőt ígért a Duna mentén élőknek. A havazásról a korabeli sajtó többek között így ír: „Postáinkat az iszonyú hófuvatagok egészen elakaszták. Különösen a január 13. s 14-iki bécsi posta s vele a külföldi lapjaink még ma (január 16.) sem érkeztek meg. A Dunát tulajdonképen Bécsig jég borította, amely több helyen feltorlódott. (Jelenkor)
Március elején a Duna felső szakaszán, Bécsnél és Pozsonynál megindult az olvadás, és zajlani kezdett a folyó. A Pest és Buda közötti szakaszon a folyó medre nagyon elfajult volt. A szétágazó, sekély medrű, zátonyokkal és szigetekkel szabdalt Dunán a fentről érkező víz és jég nem tudott gyorsan levonulni. A sekélyebb részeken jégdugók képződtek, ahol a jég hamar feltorlódott és visszaduzzasztotta a fentről érkező vizet. A Soroksári-Dunaág volt akkoriban a jégdugó-képződés szempontjából az egyik „leghírhedtebb” mederszakasz.

A városban az addig legnagyobb jeges árvíz 1775-ben vonult le, vagyis közel egy emberöltővel korábban, így az idő távlatából nem csoda, hogy halványultak a pusztítás emlékei, és egy hasonló árvíztől való félelemérzet is csökkent. A lakosság körében és bizony a városvezetésben is a hamis biztonságérzetet erősítette az, hogy az 1775. évi jeges ár után Pestet megerősített védőgáttal vették körül. Budán ez nem valósult meg.

Szakmai körökben viszont már 1775 után egyre gyakrabban felmerült a Duna szabályozásának gondolata, a folyó menti települések védelme érdekében. Ennek egyik legfőbb szószólója Vásárhelyi Pál volt, aki 1838. március elején, az Atheneumban indult cikksorozatában szinte megjósolta egy, az 1775. évinél nagyobb árhullám levonulását, legfőbb okának a rendezetlen meder következtében kialakuló jégdugókat tartotta.

Szigorúan szabályozták az újjáépítést

Az 1838-as pusztító árhullám levonulása után a - József nádor vezette - Szépítő Bizottság elrendelte, hogy amíg fel nem mérik a kárt, és nem készül szakmai javaslat az újjáépítést illetően, senki nem kezdheti meg az építkezést. Ennek célja nem csak a jövőbeni árvízkár csökkentése volt, hanem Bécs mintájára egy modern, lazább beépítésű várost kívántak létrehozni a régi romjain.

Az újjáépítés szigorú szabályok alapján indult meg. A Szépítő Bizottság többek között megtiltotta a belvárosban a vályog használatát, de a külvárosban is csak a támpillérek közötti fal kitöltésére lehetett használni, ugyanis korábban az épületek jelentős része vályogból készült, így nem csoda, ha nem tudtak sokáig ellenállni az árhullámnak. Szigorú előírás volt többek között a falak vastagságára, a belmagasságra, a házalap mélységére vonatkozólag is. Bármilyen építkezést csak hivatalosan engedélyeztetett tervrajz alapján lehetett elkezdeni.
Még abban az évben helyreállították és megerősítették a védtöltéseket, de a fővárosi Duna-meder rendezése, a települések árvízvédelmi szempontból való biztosítása még több mint harminc évet váratott magára. Igaz, hogy 1838-ban kiírtak egy pályázatot a Pest Budai Duna-szakasz rendezésére, de mivel a beérkezett pályázatok minősége messze alulmúlta a várakozásokat, nem történt további lépés az ügyben. Az 1839-40 évi országgyűlés napirendre tűzte a magyarországi folyók szabályozásának ügyét, aminek eredményeképpen törvény született arról, hogy meg kell vizsgálni az ilyen irányú szükséges munkálatokat.

A különböző érdekeltségű csoportok között dúló viták annyira elhúzódtak, hogy a Lánchíd két oldalán létesített több száz méter hosszú kőparton kívül, 1872-ig gyakorlatilag nem sok érdemi lépés történt.

Végül a kiegyezés után, 1870-ben elkészültek az új szabályozási tervek, és 1872-ben az országgyűlés döntött a munkálatok elkezdéséről is, melynek keretében többek között elzárták a Soroksári-Dunaágat, ezzel megszüntetve a legveszélyesebb jégtorlat-képződési helyet. Megépült a Margit-híd és a hídtól a Vámház térig tartó szakaszon beszűkítették a folyót, kiépítették a partfalat. A munkálatok „tesztelésére” nem kellett sokat várni. 1876 kemény telét nagy jeges árhullám követte, amely március 9-én tetőzött Budapestnél. A jég Ercsinél és Budafoknál torlódott fel, és a visszaduzzadt víz elsősorban Budán és Óbudán okozott kárt, a még alacsonyabb rakpart miatt. A pesti oldal viszont „szárazon megúszta”. A sokévi munkálatok eredményesnek bizonyultak.
Forrás: National Geographic

Amióta pontosan 85 évvel ezelőtt felfedezték Tutanhamon sírját, rengetegen csodálták meg a fáraó szarkofágját, ám összesen talán félszáz ember látta a fiatalon meghalt uralkodó arcát - vasárnaptól azonban a sírbolt minden látogatója megtekintheti azt, ami 3300 év után megmaradt belőle.

A fáraók híres temetkezési helyén, a Luxor közelében lévő Királyok Völgyében vasárnap a szakemberek kiemelték kőszarkofágjából Tutanhamon múmiáját és egy különleges üvegszekrénybe helyezték oly módon, hogy szabadon hagyták a fejét és a lábát is, míg a múmia többi részét továbbra is lenvászon takarja.

A művelet elsődleges célja nem a turisták igényeinek kielégítése volt, hanem az, hogy megóvják a 3300 éves múmiát a sírkamrában lévő nedvességtől, amely elsősorban a napi ötezer látogatónak \"köszönhető\". A légkondicionált \"üvegkoporsóban\" megoldható a tökéletes szigetelés, és a 19 éves korában elhunyt fáraó arcának megmaradt vonásai is láthatók.

Tutanhamon a XVIII. dinasztia idején uralkodott, 9 éves korában lépett a trónra, i.e. 1300 körül. Nem tartozott a jelentős uralkodók közé, hírnevét annak köszönheti, hogy 1922. november 4-én, pont 85 éve Howard Carter brit régész érintetlen állapotban találta meg és tárta fel sírját, benne a fáraóval együtt eltemetett mesés kincsekkel. Ez eddig az egyetlen ilyen eset, mert bármennyire gondosan elrejtették is az ókori egyiptomiak uralkodóik sírját, az évezredek során az összes többi ismert temetkezési helyet kirabolták.
\"Az aranygyermeket rejtély, misztérium övezi, és ma az egész világ látni fogja, mit tesz Egyiptom azért, hogy megőrizze; és mostantól mindenki láthatja is a múmiát\" - jelentette ki Zahi Havasz, Egyiptom régészeti főfelügyelője a vasárnapi \"átköltöztetés\" után.

Hozzáfűzte, hogy a régészek két éve kezdtek hozzá a múmia restaurálásához. A bebalzsamozott tetem 18 ponton megsérült, amikor a felfedező Howard Carter megkísérelte leemelni róla aranymaszkját. Ma azonban leginkább a turisták leheletének párája veszélyezteti. \"Az a veszély fenyeget, hogy szétporlad. Az egyedüli összefüggő része az arc. Mindent meg kell tennünk megőrzéséért. Mindenki kíváncsi rá, mindenki elképzeli magának. Ez az arc különbözik a kairói múzeumban látható többi múmiaarctól... Mintha egy mosoly árnyéka játszana rajta...\" - nyilatkozta az egyiptomi főrégész.
Forrás: National Geographic

Két hónap után végre igazi nevet kapott a bécsi pandabébi. A schönbrunni állatkert által kezdeményezett internetes szavazáson a résztvevők több mint fele a Fu Long kínai névre szavazott, ami németül Glücklicher Drache (magyarul: szerencsés sárkány).

A kicsit hivatalosan kínai küldöttség \"kereszteli meg\" decemberben, és akkor láthatja majd először a nagyközönség is. A bécsi pandák hivatalosan a Kínai Népköztársaság tulajdonát képezik és neki áll jogában nevet adni az állatnak.

Fu Longot, a nyilvánvalóan hím pandabébit - Európában elsőnek - természetes úton nemzették szülei és a bécsi zoológusok nagy örömére augusztus 23-án szerencsésen világra is jött, mindössze 100 gramm súllyal.
 

Azóta már három kilós és 45 centiméter hosszú a minipanda. Mamájával, Yang Yanggal időközben a pandaház egyik nagyobb melléképületébe költözött a külvilágtól elzárt \"szülőládából\".

Az állatkert honlapján több héten át elérhető szavazólapon a pandarajongók négy kínai név közül választhattak.

Ezek közül három - Mei Yue (Szép muzsika), Zhu Wa (Bambuszfiú) és Hua Shan (Az öt szent hegy egyike) - azonban nem nyerte el az érdeklődők tetszését. Az internetes szavazás szerdán éjfélkor fejeződött be.

Yang Yang és Fu Long apja, Long Hui 2003-ban érkezett Kínából kölcsönbe. Szerencsés Sárkány a második, Európában született pandabébi. Az első 1982-ben látta meg a napvilágot a madridi állatkertben, ám ő mesterséges megtermékenyítéssel fogant. A pandabébik 40 százaléka életének első évében elpusztul.

Forrás: National Geographic

1705. november 7-éről 8-ára virradó éjjel II. Rákóczi Ferenc a bécsújhelyi parancsnok, Gottfried Lehmann kapitány segédletével, dragonyosruhában megszökött a Habsburg fogságból. Lehmann bátor tettéért életével fizetett: a császáriak megkínozták, lefejezték, majd testét felnégyelték.

Miután Zrínyi Ilona elvesztette a munkácsi várat és második férje, Thököly Imre oldalán később száműzetésbe kényszerült, a 12 éves II. Rákóczi Ferenc útját gyámja, Kollonich Lipót esztergomi érsek egyengette tovább.

A Habsburgok, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy az ifjú Rákócziból császárhű főurat faragjanak, a jezsuitákhoz járatták, német szokásokat tápláltak belé, valamint Hessen-Rheinfelsi Sarolta Amália hercegnővel házasították össze.

Miután 1697-ben Rákóczi a hegyaljai felkelésben felajánlott vezetői szerepet visszautasította, úgy tűnt, hogy a császárnak a továbbiakban semmi oka sincsen kétségbe vonni a magyar főúr osztrákok iránti lojalitását.

Bercsényi Miklós személye és a Habsburgok kegyetlenkedése azonban felélesztette Rákócziban a patriotizmust, és merész tettekre sarkallta. Első lépésként a Habsburgok évszázados ellenségével, a franciákkal vette fel a kapcsolatot.

Francois-Joseph Longueval badeni ezred kapitány, aki Rákóczi és a francia udvar közti levélváltást bonyolította, azonban I. Lipót császár előtt felfedte a titkos levelezést. Ennek nyomán 1701 tavaszán a sárosi kastélyban tartózkodó II. Rákóczi Ferencet, mint összeesküvőt letartóztatták, és a bécsújhelyi börtönbe szállították.

A kihallgatások során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Rákóczinak semmi esélye a törvényes szabadulásra, mi több, félő volt, hogy a birodalmi törvényszék elé citált főúr, hasonlóképpen végzi, mint nagyapja, Zrínyi Péter.

Rákóczinak egyetlen reménye maradt: a sikeres szökés. Felesége, aki precízen előkészített mindent a meneküléshez, még a bécsújhelyi börtön parancsnokát, Gottfried Lehmannt is megnyerte az ügynek.

Az 1705. november 7-éről 8-ára virradó éjjel II. Rákóczi Ferenc Lehmann kapitány és annak öccse segédletével, dragonyosruhában megszökött a Habsburg fogságból. Rákóczi Ferencnek és az ifjabbik Lehmannak sikerült eljutnia a menedéket jelentő Lengyelországba, Gottfried Lehmann azonban életével fizetett bátor tettéért. Miután a császáriak elfogták, megkínozták, és felnégyelték.
Forrás: National Geographic

15. november 6-án Kölnben született Julia Agrippina, az ókori római történelem egyik legálnokabb asszonya. Miután férjét, Claudiust megmérgezte, saját fiát, Nerót ültette a császári trónra.

15. november 6-án a mai Kölnben jött a világra Germanicus római hadvezér leánya, Julia Agrippina, a ókori római történelem az egyik legálnokabb asszonya.

Agrippina, aki fiatal kora ellenére már túl volt Gnaeus Domitius Ahenobarbus és Passienus Crispus római politikusokkal kötött házasságán, állítólag kedveskedéseivel, valamint csókjaival érte el, hogy a hatalmon lévő Claudius - az isteni törvényeket megszegve - nőül vegye.

A császár a szenátus rosszallására fittyet hányva, vérfertőző kapcsolatot létesített unokahúgával. Claudius Agrippina hatására saját gyermekét, Britannicust háttérbe szorítva, még annak fiát, Nerót is örökbe fogadta.

Az adoptáció utána a császárné szeme előtt már csak egyetlen cél lebegett: megszabadulni az idősödő uralkodótól, és megüresedett székébe Nerót ültetni. A 64 éves Claudiussal mérgezett gombát etetett, majd annak halálát egy ideig titokban tartva, előkészítette Nero császárrá választását.

Nero azonban ne váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az ifjú uralkodó, aki számtalan rokonával, valamint politikai ellenfelével végzett, az anyját sem kímélte. Suetonius római történetíró szerint Agrippinát először megfosztotta testőreitől, aztán elzavarta a palotából, majd az ellene indított perekkel akart őrületbe kergetni.

Az elmebajban szenvedő Nero a gyilkosságtól sem riadt vissza: több ízben is próbálkozott Agrippina megölésével, míg végre sikerült neki. Miután anyja túlélte a háromszori mérgezési kísérletet, hálószobája mennyezetének rárogyasztását és hajójának elsüllyesztését, Nero közvetlen parancsára leszúrták.
Forrás: National Geographic

1400. október 25-én Londonban tisztázatlan körülmények között elhunyt Geoffrey Chaucer, a Canterbury mesék írója. Halálával kapcsolatban a gyilkosság sem zárható ki.

Geoffrey Chaucer 1343 körül egy londoni borkereskedő családban látta meg a napvilágot. A jómódban felnőtt ifjú kezdetben katonáskodott, majd jogi tanulmányait hasznosítva az angol uralkodó szolgálatába állt, és diplomáciai feladatokat látott el.

A nővére révén a királyi családdal rokoni kapcsolatba is került Geoffrey 1366 és 1370 között Franciaországban, Itáliában, valamint flamand területeken teljesített követi megbízatást.

Hírnevét azonban elsősorban irodalmi tevékenységének köszönheti. A Canterbury meséket megalkotó tollforgatót az angol irodalom megteremtőjeként tisztelik.

Chaucer, aki az angol mellett kiválóan bírta a latin nyelvet is, eredetileg egy 120 elbeszélésből álló művet tervezett. A Canterbury mesék kerettörténete, amely sokban hasonlít Boccaccio Dekameronjához, a következő: egy zarándokcsoport elindul Southwarkból Canterburyba, hogy Thomas Becket sírját meglátogassa, s a hosszú fáradságos úton történeteket mesélnek egymásnak.
 

Chaucer a középkori irodalom szinte minden műfaját felölelte változatos témájú meséivel. Hol pajzán, hol vallásos, hol pedig tanító jellegű történeteivel nem csupán szórakoztatott, hanem kitűnő társadalomrajzot is festett. Hirtelen halála miatt azonban a tervezett 120 elbeszélésből mindössze 24 született meg.

Az 1400. október 25-én Londonban elhunyt Geoffrey Chaucer halálát a mai napig rejtély övezi. Hirtelen eltűnése különböző feltételezésekre ad okot. Többen is úgy vélik, hogy az egyház által eretnekké kikiáltott irodalmár - II. Richárd detronizálása után - politikai gyilkosság áldozatává vált.

Halálával kapcsolatban teljes biztosat nem tudunk, az azonban tény, hogy a Canterbury mesegyűjtemény volt az első angol könyv, amely nyomtatásban megjelent.
Forrás: National Geographic

360 éve, 1647. október 25-én hunyt el Evangelista Torricelli, a higanyos barométer feltalálója.

1608. október 15-én született Faenzában. Apja korán meghalt, így művelt szerzetes nagybátyja nevelte, aki neki is ezt a pályát szánta. A jezsuitáknál tanult matematikát és filozófiát, majd Rómában a híres tudós, Benedetto Castelli tanítványa és titkára lett.

Nem sokkal azután, hogy Galilei 1632-ben megjelentette Párbeszédek című művét, Toricelli levélben írta meg, mennyire lenyűgözte az írásmű. Ez a levél volt az egyetlen alkalom, amikor Torricelli nyíltan megvallotta, hogy a sokfajta bizonyíték miatt maga is elfogadta a kopenikuszi világképet, amiért Galileit 1633-ban perbe fogta a Vatikán.

Galileire viszont Torricelli mechanikáról írt könyve volt nagy hatással, s meghívta magához ifjú kollégáját. Három hónappal a vak tudós halála előtt Firenzébe utazott és Galilei titkára lett, majd annak halála után örökébe lépett a matematika tanáraként a firenzei akadémián.

Torricelli matematikai problémákkal, a differenciálszámítással foglalkozott, könyvet írt a szabadesés és a hajítás törvényeiről, továbbfejlesztette Galilei távcsövét és egy egyszerű mikroszkópot is szerkesztett. A folyadékokra alkalmazva továbbfejlesztette Galilei felismerését a kifolyási sebességre vonatkozóan (Torricelli-tétel). Fiatalon, 39 éves korában, tífuszban halt meg Firenzében.

Nevét a légnyomással összefüggő Torricelli-tétel tette híressé. 1643-ban Vincenzo Vivianival végezte híres kísérletét: egy egyik végén zárt, higannyal teli üvegcsövet nyitott végével lefelé higannyal töltött tálba állította. A higanyszál 76 cm magasságban állapodott meg, fölötte légüres tér keletkezett, melyet később Torricelli-féle űrnek neveztek el. (A következő évtized legszenvedélyesebb vitáinak tárgya a Torriccelli-űr lett, hogy mi van az űrben és hogy miért áll meg a higany egy meghatározott magasságban.)

A kísérlet eredményét Torricelli a levegő nyomásával magyarázta, egyben elutasította a \"horror vacui\" (az ürességtől való félelem) Arisztotelész óta meglévő téves elmeletét. Kísérletét többször megismételve megállapította, hogy a higanyoszlop magassága mindenkor arányos a légnyomással, tehát a jelenség okát a levegő nyomásában kell keresni - ezzel tulajdonképpen feltalálta a higanyos barométert. Hipotézisét Blaise Pascal bizonyította be 1647-ben.
Forrás: National Geographic