TÁMOGATÓ
PARTNEREINK

Budapesti
Fővárosi
Önkormányzat

Oktatási
és Kultúrális
Minisztérium

Az első felelős miniszterelnök portréja

Emlékkirándulás Gróf Batthyány Lajos születésének 200. évfordulója alkalmából
gróf Batthyány Lajos miniszterelnök_iskolai kirándulás - Iskolai osztály kirándulás

Emlékkirándulásunkkal hazánk első miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajos személyének kívánunk méltó emléket állítani. A 19. századi Magyarország olyan kivételes emberi nagyságokat állít elénk példaképként, akik tehetségükkel és szorgalmukkal harcoltak a haza fejlődéséért, függetlenségéért. Ismerjük meg közelebbről a magyar reformkor egyik főszereplőjét, egy arisztokrata származású, mégis polgári fejlődést képviselő politikust, akit a történelmi emlékezet hol elmarasztalt, hol elfelejtett. Az első felelős kormány vezetőjének életútját felidézve elevenedik meg előttünk a dacos kamasz, az öntudatos ifjú, illetve a haladást szolgáló és a reformokért harcoló államférfi.

Emlékkirándulásunkat mind a vidéki, mind a fővárosi iskoláknak szeretnénk elérhetővé tenni, így eszerint terveztünk buszos és gyalogos kirándulást is. A buszos kirándulás esetében a teljes napot kitöltő programot ajánljuk, míg a gyalogos változat esetében lehetőség nyílik fél-, vagy egész napos kirándulásra is.

A jelentkező csoportoknak, osztályoknak vagy egyesületeknek mintegy ráhangolódásként ajánljuk, hogy készüljenek egy miniszterelnöki programmal, amelyet a kirándulásuk előtt Batthyány Lajos nevében fogalmaznak meg. A résztvevők kirándulásuk napján átadják az idegenvezetőnek az elkészített miniszterelnöki programot, amely az év végén a www.emlekkirandulas.hu honlapon bemutatásra kerül.

Teljes napot kitöltő programváltozat:
Az emlékév időszakos kiállításait is magában foglaló eredeti programot lásd az emlekkirandulas.hu honlapon!

Kirándulásunkat egy interaktív közös beszélgetéssel kezdjük a Budai várnegyedben, mintegy időutazásra indulunk, hogy felfedezzük a reformkori Budát, felidézzük Batthyány korszakát és személyét.

A csoport előzetes választása szerint ellátogatunk a Hadtörténeti Múzeum vagy a Nemzeti Múzeum állandó kiállítására, hogy megismerhessük a 1848/49-es szabadságharc eseményeivel és jelentős emlékeivel.
Ezután felkeressük a főváros azon helyszíneit, amelyek Gróf Batthyány Lajosnak kívánnak emléket állítani.

Utunk során érintjük a Kossuth teret, ahol a parlamentalizmus kialakulásáról, az egykori országgyűlésekről, a diéták jelentőségéről beszélgetünk.

A Szabadság téren ellátogatunk az egykori vesztőhelyre, ahol Batthyány Lajos rövid ideig raboskodott, majd ahol kivégezték. A Batthyány örökmécsesnél emlékezünk meg a szabadságharc leveréséről, a magyar vezetés jeles személyiségeinek sorsáról, kiemelten az aradi és pesti eseményekről. A résztvevők a magukkal hozott mécsesek lángjával és a közös tiszteletadással erősítik az örökmécses ragyogását.

Emléktúránkat a Kerepesi temetőben tett sétával és a Batthyány mauzóleum megtekintésével zárjuk. A helyszínen több neves reformkori személyiség sírjához ellátogatunk és beszélgetünk az 1848/49 eszmeiségéről, mai jelentőségéről és továbbéléséről.



A félnapos kirándulás két programváltozata:

1. Várnegyedhez kapcsolódó programok
• interaktív közös beszélgetés a reformkorról és gróf Batthyány Lajosról,
• a Hadtörténeti Múzeum: „Fényesebb a láncnál a kard…” állandó kiállítása,
• programunkat a Batthyány örökmécsesnél zárjuk;

2. Emlékséta a Kerepesi temetőben
• interaktív közös beszélgetés a reformkorról és gróf Batthyány Lajosról,
• Batthyány mauzóleum megtekintése,
• látogatás több neves reformkori személyiség sírjánál.

KÉPES AJÁNLÓ
gróf Batthyány Lajos miniszterelnök_iskolai kirándulás - Iskolai osztály kirándulás
Batthyány-portré_iskolai kirándulás - Iskolai osztály kirándulás
A Batthyány-örökmécses_iskolai kirándulás - Iskolai osztály kirándulás
A Batthyány-mauzóleum_iskolai kirándulás - Iskolai osztály kirándulás
IDEGENVEZETŐNK AJÁNLÁSA:
Nagy Attila
idegenvezető

Ma már talán nem is gondolnánk, micsoda erős jellem és mekkora felelősségtudat vezérelte egykor politikusainkat. A 19. század első felének nagyjai Széchenyivel, Kossuthtal, Deákkal és a többi nagy államférfivel példát mutatnak a ma embere számára. A reformkor nagyjai sokféleképpen képzelték el Magyarország jövőjét, de alapelvük ugyanaz volt: alázatosan szolgálták hazájukat, minden tettükkel a magyar nemzet gyarapodását és az ország fejlődését tartották szem előtt. A számos zseniális államférfi között sajátos helyet foglal el gróf Batthyány Lajos, akit általában nem szoktak a legnagyobbak között említeni, pedig életpályája és mártírhalála okán rászolgálna. Talán zárkózott, kevésbé karakteres személyisége és makacs jelleme miatt nem olyan ismert széles körben. Itt az ideje, hogy megismerjük! Ugorjunk vissza az időben, és tegyünk egy képzeletbeli utazást a reformkori Budán és Pesten! Látogassunk el a pozsonyi országgyűlésre, ahol nyomon követhetjük az alsó -és a felsőház heves vitáit! Kövessük nyomon egy előkelő magyar nemes életpályáját, aki a vármegyei politizálástól egészen a miniszterelnökségig vitte!

 

 

[] - [ NYOMTATÁS ]
Ajánlatunk (Ft/fő)-től:
érdeklődjön!
Kirándulóink értékelése:
PROGRAM:

A félnapos kirándulás két programváltozata:

1. Várnegyedhez kapcsolódó programok
• interaktív közös beszélgetés a reformkorról és gróf Batthyány Lajosról,
• a Hadtörténeti Múzeum: „Fényesebb a láncnál a kard…” állandó kiállítása,
• programunkat a Batthyány örökmécsesnél zárjuk;

2. Emlékséta a Kerepesi temetőben
• interaktív közös beszélgetés a reformkorról és gróf Batthyány Lajosról,
• Batthyány mauzóleum megtekintése,
• látogatás több neves reformkori személyiség sírjánál.

Budapest - info
Terület: 525 km2
Lakosság: 1,83 millió
A pesti oldal tengerszint feletti magassága 100-150 méter, a Budai-hegyek legmagasabb pontja 529 méter.
TOVÁBBI KIRÁNDULÁSAINK
E-mail cím:
Jelszó:
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
SZAVAZÁS
Hova szeretne az iskolával leginkább kirándulni?