TÁMOGATÓ
PARTNEREINK

Budapesti
Fővárosi
Önkormányzat

Oktatási
és Kultúrális
Minisztérium

Járjuk be tanári szemmel

Pedagógus kirándulás a fővárosba
A budai palota a Savoyai-szoborral - Iskolai osztály kirándulás

Szeretettel várjuk a Kedves Pedagógusokat is a fővárosba, hogy egy köteletlen tantestületi kirándulás keretében közösen kalandozzunk a tantárgyak között. A programoknak köszönhetően, hol a humán, hol a reál "vénát" igyekszünk erősíteni, hiszen minden helyszín más és más érzékünkre hat, különféle területet érint. A történelem szerelmesei mellett végre a matek szakos kollégák is ellátogathatnak a méltán kedvelt és híres Terror Háza Múzeumba, ahol a helyi tárlatvezetés még élőbbé teszi a megrázó és egyben megható állandó kiállítást. A környezetismeret és biológia a Szemlő-hegyi-barlangban kap szerepet. A barlangban eltölthető kihelyezett földrajzóra "kötelező tanegységként" épül be a napba, amikor hátradölve hallgathatjuk a szakvezetést, majd részt vehetünk a földalatti barlangtúrán. Az ének-zene kedvelőit a csodálatos Művészetek Palotája fogja elvarázsolni, amelyet helyi vezető mutat be nekünk. Ezútán kerül sor a délutáni szabadidőre a Budai Várnegyedben. Az ódon utcákon sétálva idézzük fel egykori osztálykirándulásaikat vagy éppen a diákjaikkal eltöltött napokat, kollégáik körében.

Szeretettel várjuk a kikapcsolódni vágyó tantestületeket, felnőtt csoportokat!

KÉPES AJÁNLÓ
A budai palota a Savoyai-szoborral - Iskolai osztály kirándulás
IDEGENVEZETŐNK AJÁNLÁSA:
Bagi László
idegenvezető
Hamarosan feltöltve...
[] - [ NYOMTATÁS ]
Ajánlatunk (Ft/fő)-től:
érdeklődjön!
Kirándulóink értékelése:
PROGRAM:
Terror Háza Múzeum állandó kiállítása
Kihelyeztett földrajzóra a Szemlő-hegyi-barlang
Művészetek Palotája, vezetéssel
Séta a Budai Várnegyedben
Budapest - info
Terület: 525 km2
Lakosság: 1,83 millió
A pesti oldal tengerszint feletti magassága 100-150 méter, a Budai-hegyek legmagasabb pontja 529 méter.
TOVÁBBI KIRÁNDULÁSAINK
E-mail cím:
Jelszó:
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
SZAVAZÁS
Hova szeretne az iskolával leginkább kirándulni?