BELÉPÉS

BELÉPÉS


TÁMOGATÓ
PARTNEREINK


Budapesti
Fővárosi
Önkormányzat

Oktatási
és Kultúrális
Minisztérium

80 éve szállt fel az első magyar helikopter

09
Sep

Nyolcvan éve, 1928. szeptember 9-én emelkedett magasba az első pilóta irányította helikopter Kispest mellett.

Az első olyan helikopter megépítése, amely képes volt pilótájával a fedélzetén levegőbe emelkedni, és huzamosabb ideig nagy magasságban lebegni, Asbóth Oszkár (1891-1960) nevéhez fűződik. AH-1 típusú, acélcső vázszerkezetű, kb. 540 kg súlyú gépébe egy 120 lóerős Le Rhone francia forgómotort épített be, amely két, egyenként 4.35m átmérőjű, egymás fölé helyezett és ellentétes irányba forgó fa-propellert működtetetett. A vázszerkezet két oldalán egy-egy kormánylapát helyezkedett el, hogy a légcsavarok által keltett függőleges légáramlatot kihasználva a gép előre illetve hátra mozdítását elősegítse. A rugalmas leszállást a masinára szerelt négy focilabda és autógumi biztosította. Az Asbóth által tervezett helikopter Hosszú István pilótával a fedélzetén, Kispest mellett, 1928. szeptember 9-én emelkedett fel. A propeller 1000 fordulatot tett meg a földön, majd mintegy 1,5 méteres magasságba emelte a gépet, amely egy percig lebegett, majd gond nélkül leszállt. A helikopternek stabilitási problémái voltak, így többet nem próbálták ki. Az AH-2-vel azonban október 7-e és 18-a között nyolc sikeres felszállást végeztek, köztük egy 30 perceset is. Az 1930-as évek közepére a további tökéletesítéseknek köszönhetően a szerkezet már képes volt 30 méter magasságig felemelkedni, illetve mintegy 3 km-t megtenni körülbelül 20 km/h sebességgel. Asbóth a második világháború után abbahagyta a kísérleteit és egy újításokat kivetelező vállalat szakértője lett. Az 1960-as években a világ első harci helikoptere, az amerikai AH–1 Cobra Asbóth gépénék tiszteletére kapta meg típusszámát.
Forrás: National Geographic 

© copyright 2008 Millennium
Budapest Programiroda