BELÉPÉS

BELÉPÉS


TÁMOGATÓ
PARTNEREINK


Budapesti
Fővárosi
Önkormányzat

Oktatási
és Kultúrális
Minisztérium

Derenk, a szellemfalu

21
Mar

Aki már belemerült az Aggteleki-karszt turistatérképének böngészésébe, annak bizonyára szemébe ötlött Derenk neve. A név mellett ugyanis ez áll: romközség. Aki pedig el is vetődött arra, annak valószínűleg maradandó élménnyé vált ez a különös hangulatú hely.

A Jósvafőtől északkeletre fekvő Szögliget határából kavicsos út vezet tovább az erdőbe. Érdemes letérni az útról a Szád-várhoz vezető tanösvényre, amely az egykori szekérúton halad. Utunk során néhol még elő-elő bukkannak a megmaradt évszázados kerékvájta mélyedések. A várhegytől eltávolodva egy hatalmas tisztáson vezet tovább a földút.

Az út mellett álló kivadult gyümölcsfák látványa különös érzéssel hat az arra járóra, hiszen egyébként semmi sem jelzi, hogy egykor lakott területen járunk. Nem is járunk… Egy idő után romos épülethez érünk: a falakról pattogzó vakolat, a hiányzó ablakok szomorú látványt nyújtanak a földhalmok között. Mérhetetlen csend uralja a tájat.

A csendet viszont minden évben egy nyári napon több száz látogató nyüzsgése veri fel. Immár 15 éve, hogy július végén vagy augusztus elején egy nap itt összegyűlnek az országban szétszóródott derenkiek, hogy megemlékezzenek a sors egy furcsa fintoráról. Derenk Magyarországon az egyetlen település volt, amelynek lakossága kizárólag lengyelekből állt. A falunak ma szerencséjére vagy szerencsétlenségére nem kell osztoznia a perifériális fekvésű, fokozatosan elnéptelenedő aprófalvak sorsán, ugyanis 1943-ban végleg letörölték a térképről.

Megtalálták a derenkiek pontos származási helyét

Az idei búcsú egyfajta mérföldkőnek számít Derenk történetében, ugyanis Rémiás Tibor, a miskolci Herman Ottó Múzeum Történeti Gyűjteményének vezetője, aki maga is derenki származású, érdekes bejelentéssel lepte meg a résztvevőket. Míg korábban csak annyit tudtak a derenkiek eredetéről, hogy a Szepességből betelepített górálok voltak, kutatások révén sikerült pontosan meghatározni azt a három települést, ahonnan a derenkiek származnak.

A Krakkói Néprajzi Múzeum egykori munkatársának, Janusz Kamickinek a segítségével anyakönyvek alapján beazonosították azt a három lengyelországi falut, ahol ugyanazok a nevek fordulnak elő, mint egykor Derenken. A Nowy Targtól délre, valamint Zakopanetol keletre lévő Czarna Góra, Białka Tatrzańska valamint Bukowina Tatrzańska településeket nagyrészt ugyanúgy Bubenkók, Gogolyák és Rémiások lakják, mint egykor Derenket.

A kutatók előtt áll még az a - nem éppen kis - feladat hogy az anyakönyvi kivonatok alapján levezessék az egyenes ági rokonságot a lengyelországi és a magyarországi családok között. Bár a tudományos eredmény még nagyon friss, mindkét részről nagy az érdeklődés: az idei búcsúra 18 lengyel látogató érkezett az említett három településről.

Kétszáz éves lengyel közösség

Derenk a 18. század elejéig magyarlakta falu volt. 1711-ben az országos pestisjárvány a falu lakosságát is megtizedelte, akik pedig életben maradtak, elmenekültek. A terület birtokosai, az Esterházyak 1717 és 1720 között szepességi górál jobbágyokat telepítettek a faluba. Ekkortól, egészen a kitelepítésig, Derenk lakosságát csak lengyelek alkották. „Ez a vallásukban is megmutatkozik, hiszen szinte száz százalékban római katolikusok voltak. Legfeljebb a csordás vagy a kondás volt magyar, ugyanis ez alacsony presztízsű foglalkozásnak számított, ezért a környező falvakból fogadtak fel embereket erre a munkára” – nyilatkozta a National Geographic Online-nak Rémiás Tibor, aki évek óta foglalkozik a falu történetének kutatásával.

A falu neve is szláv eredetű, jelentése somfa. Nem véletlenül, ugyanis a környéken nagyon sok somfa nő, ennek gyümölcsét pálinka és lekvárkészítésre használták. Puha fája könnyen faragható is, ezért előszeretettel készítettek belőle különböző szerszámnyeleket.

A hűséges falu

Derenk sorsa a 20. században kétszer is megkérdőjeleződött. Először az első világháború után, amikor a trianoni határt a falu egyetlen utcáján húzták meg. A határ szlovákiai oldalára került az iskola és a templom, a lakóházak nagy része viszont a magyar oldalra. A lakosságnak népszavazás útján kellett döntenie melyik országhoz kíván tartozni. „Annak ellenére, hogy a derenkiek nyelvük és vallásuk miatt sokkal jobban kötődtek az északi településekhez, hiszen anyaegyházuk is az immár Szlovákiához tartozó Jabloncán volt, úgy tűnik a gazdasági kapcsolatok mégis nagyobb súllyal estek latba a döntésnél. A falu ugyanis a délre fekvő Miskolc, Edelény és Szendrő piacain kereskedett a környékbeliekkel” – hívja fel a figyelmet az első pillantásra furcsának tűnő döntés okára a történész.

Az újabb sorsfordító esemény 1936-ban következett be a falu életben, ez viszont már nem volt ilyen szerencsés kimenetelű. A környék mindig is jó vadászterület volt. Korábban az Esterházyak és az Andrássyak is gyakran vadásztak itt, de 1936-ban Horthy Miklós kormányzó úgy döntött, hogy vadaskertet létesít a környéken. Hat medvét hoztak ide, körbekerítették, ezzel meg is alapozták a leendő vadaskert rövid jövőjét. Mivel úgy vélték, hogy a helyi lakosság - amely élelmiszer-kiegészítés gyanánt feltehetőleg orvvadászattal is foglalkozott - veszélyeztetné a vadaskert működését, a falu kitelepítése mellett döntöttek.

A kitelepítés 1936-tól 1943-ig tartott. Habár kétségtelen, hogy nem lehet kizárólag kényszerről beszélni, ugyanis a falubeliek választhattak a felajánlott új helyek közül (Emőd-Istvánmajor, Ládbesenyő-Andrástanya, Büdöskútpuszta, Sajószentpéter, Szendrő, Martonyi, Vatta és a szlovákiai Görgő), valamint nagyobb és jobb minőségű földet kaptak, mint a derenki birtokuk volt, viszont cserébe bele kellett törődniük, hogy szétzilálják a két évszázad alatt összeszokott közösséget.

Hat települést jelöltek ki számukra

Az első település, amelyet új lakóhelyként jelöltek ki számukra az Eger közelében lévő Kompolt volt, de a derenkiek nem fogadták el a cserét. 1938-ban megindult egy önkéntes kitelepülés. Ennek során több család a közeli Büdöskútpusztán vásárolt magának földet, és megelőzve a kitelepítést önként költöztek el. A kitelepítési folyamat 1938-tól gyorsult fel: kijelölték azt a 6-8 települést, amelyek közül választaniuk kellett a derenkieknek, viszont ekkor már menniük kellett. Általában a rokon családok együtt költöztek egy településre, vagy egy-egy nagyobb településen belül egy-egy kijelölt utcába.

A hatóság zsidó munkaszolgálatosokkal bontatta le a házakat, az építőanyagot, a bútorokat és egyéb személyes holmikat a színi állomáson bevagonírozták, és onnan vitték az új lakóhelyre. A derenkiek 1943-ig még kétlaki életet éltek, az új földjük mellett még visszajártak Derenkre is gazdálkodni. A kegyelemdöfést a templom lebontása adta meg, ezután már nem tértek vissza.

A derenkiek tulajdonába került földeket zsidó bérlőktől vették el a zsidó törvények alapján, vagy felszólították őket, hogy „önként” adják át azokat az új lakóknak. Amellett, hogy az áttelepítés szétzilálta a közösséget, a derenkiek számára a gazdasági előny is idővel hátránnyá vált. A kisebb és rosszabb minőségű kis hegyvidéki birtokok helyett az alföldi területen nagyobb és jobb minőségű földet kaptak, az 1950-es években viszont éppen emiatt sokan kulákká „váltak”.

A magyarországi lengyelség szimbóluma

A mintegy 450 kitelepített derenki legnagyobb számban Ládbesenyő-Andrástanyára, Emőd-Istvánmajorba, valamint Sajószentpéterre költözött. Most is ezek leszármazottai adják a búcsúra érkezők jelentős részét. Ma már csak néhányan élnek azok közül, akik Derenken születtek. Míg a kitelepítés előtt a faluban még csak lengyelül beszéltek, a leszármazottak közül a mostani negyven-ötven éves korosztály már nem beszéli, de még érti ezt a sajátos nyelvet, az ő gyerekeik viszont már nem is értik és nem is beszélik. A derenki lengyel, vagyis a górál, kevert nyelv volt: az alapja a lengyel, de magyar és szlovák szavak is keveredtek benne.

„Annak ellenére, hogy a derenkiek szétszéledtek mégis kötődnek ehhez a helyhez, ez a láthatatlan kapocs minden évben visszahozza ide őket” – hangsúlyozta Rémiás Tibor. „Viszont nem csak ők vágynak ide, hanem az egész ország lengyelsége egyfajta összetartó erőt lát ebben. Derenk számukra szimbólum”

Forrás: National Geographic

© copyright 2008 Millennium
Budapest Programiroda