BELÉPÉS

BELÉPÉS


TÁMOGATÓ
PARTNEREINK


Budapesti
Fővárosi
Önkormányzat

Oktatási
és Kultúrális
Minisztérium

Mióta él oroszlán Magyarországon?

25
Mar

A magyar királyok kaptak, és maguk is ajándékoztak egzotikus állatokat más uralkodóknak. Így az oroszlánok, a tevék vagy a papagájok már „régi lakói” hazánknak, de ezeket csak a szűk uralkodói udvar láthatta.

A középkorban az európai országokban nem őshonos, egzotikus állatok megjelenése az adott ország uralkodójának a keleti birodalmakkal való kapcsolatától függött. A bizánci uralkodóknak igen nagy állatseregleteik voltak, így elsősorban a velük való kapcsolat sokat jelentett az egzotikus fajok európai elterjedésében, erre többek között a keresztes hadjáratok idején nyílt lehetőség.

Komoly vita tárgyát képezi a tudósok körében, hogy éltek-e tevék a középkori Magyarországon? Ismert, hogy az őshazában élt teve, ezért sokan valószínűnek tartják, hogy a honfoglalókkal együtt ezek is eljutottak a Kárpát-medencébe. Ezt a feltevést viszont cáfolja, hogy a középkori írásokban nem találtak erre vonatkozó említést, és korabeli csontleletek sem támasztják alá a feltételezést.

Mátyás és az oroszlánok
„Arról viszont már említést tesznek a középkori írások, hogy amikor Barbarossa Frigyes a keresztes hadakkal átvonult Magyarországon, III. Bélától három tevét kapott ajándékba. A magyar király ezekhez az állatokhoz valószínűleg a bizánci kapcsolatainak köszönhetően jutott hozzá, hiszen közismert, hogy eredetileg Alexeiosz néven, bizánci uralkodónak nevelték” – mondta a National Geographicnak Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársa.


Egzotikus állatok ebben az időben még csak kizárólag diplomáciai kapcsolatok (ajándékozás) révén kerültek a magyar királyi udvarba. A korabeli dokumentumok szerint Nagy Lajosnak és Mátyás királynak is voltak oroszlánjai. Nagy Lajos például 1359-ben a Velencei Köztársaságtól kapott ajándékba egy oroszlánt. Mátyás királyról pedig tudjuk, hogy több oroszlánt és egzotikus madarat is tartott a budai várban. Korabeli beszámolók szerint Mátyás 1485-ben, a Bécs elfoglalását követő diadalmenetben több mint 24 tevével vonult fel.

Az egzotikus állatok európai jelenléte a földrajzi felfedezésekkel tovább erősödött. A portugál utazók révén megjelentek a távol-keleti fajok: a portugál királyi udvar büszkélkedhetett például elsőként orrszarvúval.

Az egzotikus állatokat a középkorban kizárólag az uralkodó szűk kiváltságos köréhez tartozók láthatták. Az átlagember legfeljebb szállítás közben találkozhatott velük, ugyanis főleg a nagytestű állatokat többnyire lábon hajtották át az országon.

Nagyobb nyilvánosságot az 1700-1800-as évektől kaptak, amikor elterjedtek az állatokat is bemutató vásári mutatványosok. Ez a jelenség Angliából indult, de hamarosan Magyarországon is elterjedt. A bemutatókon elsősorban nagymacskákat (tigriseket) láthatott a közönség, de találkozhatott óriáskígyóval, vízilóval vagy tevével is. Mivel az állatokról akkoriban még nem volt túl sok ismeretük gondozóiknak, és a tartásuk nem felelt meg a valós igényeknek, így elég rövid életűek voltak.

Az első modern állatkertek uralkodói gyűjteményekből nőttek ki
Az egzotikus (és helyi) állatok nagyközönség számára történő bemutatására a világon először a Bécs melletti Schönbrunnban alakult a mai értelemben vett állatkert. 1752-ben a királyi és császári állatgyűjteményt alakították át nyilvános állatkertté. Az 1800-as években sorra nyíltak az állatkertek Európa szerte. Az állatkertek megjelenésével hamar megindult a tudományos kutatómunka is.

Hazánkban – Európában 29.-ként - 1866-ban nyitotta meg kapuit az első állatkert, a mai Fővárosi Állat- és Növénykert elődje. A megnyitáskor összesen mintegy 500 állatot mutattak be: a Kárpát-medencére jellemző fajok mellett voltak egzotikus fajok is, többek között papagájok, kakaduk, arák, majmok. A mai állatkerti kedvencek, mint a tigris, az elefánt vagy a zsiráf akkor még hiányoztak a gyűjteményből.

 

Az első zsiráfot 1868-ban láthatta a hazai nagyközönség, bár egy szűk közönség már korábban is találkozhatott ezzel az egzotikus állattal. 1828-ban ugyanis a schönbrunni állatkertbe (ez volt az első modern állatkert, ahol zsiráfot mutattak be) szánt zsiráfot lábon hajtották Bécs felé Magyarország nyugati területén, így a helyi lakosság egy kis szerencsével megpillanthatta az akkori szemnek igencsak furcsa jószágot.

A budapesti állatkert Erzsébet királynőnek köszönhette az első zsiráfot. A királynő utasítására, – miután az 1867-es állatkerti látogatása során megtudta, hogy Budapesten nincs zsiráf -, az állatkert vezetősége Schönbrunnból választhatott egy nőstény zsiráfot, amely, mint később kiderült, már vemhes volt. Így pár hónap múlva, a magyar főváros lett a harmadik állatkert a világon, ahol – akkor "foltos nyakorján"-ként is emlegetett – zsiráf született. Sajnos, az új jövevény nem volt hosszú életű.

Bár számos magyar utazó és tudós eljutott egzotikus tájakra, ők többnyire trófeákkal, preparátumokkal és nem élő állatokkal tértek vissza. A néhány kivétel közé tartozott Kittenberger Kálmán, aki az állatkert másodszori megnyitásakor (1912) több élő egzotikus állattal is hozzájárult az állomány bővítéséhez. Többek között földimalacot is neki köszönhetően láthatott először a nagyközönség.

Kirakati állatok
A korabeli állatkertek felépítése és az állatok életkörülményei jelentősen eltértek a mostaniaktól. Száz évvel ezelőtt az elsődleges és szinte kizárólagos cél minél több állat bemutatása volt, az állatok jogairól nem sok szó esett. Nem voltak olyan irányú törekvések, hogy az állatoknak természetközeli élőhelyeket alakítsanak ki. Az állatok szűk ketrecekben, összezsúfolva éltek.

Mivel az első évtizedekben a látogatóktól szedett bevétel nem fedezte a kert fenntartásának költségeit, az állatkert „attrakciókkal” bővítette tevékenységi körét: vásári komédiásokat és ún. néprajzi mutatványosokat léptettek fel.
 

A Millenniumi Ünnepségekhez kapcsolódóan a Fővárosi Állat- és Növénykert is számos, a hazai közönség által még nem látott egzotikus állattal bővítette gyűjteményét. Az új jövevények közé tartozott többek között a később nagy népszerűségre szert tevő Jónás, a nílusi víziló, a szumátrai orrszarvú, a sörényes hangyász, a csimpánz, az orángután, az oroszlánfóka, a fehérfarkú gnú vagy a jegesmedve.

Ekkoriban még jóval kevesebb tudás állt rendelkezésre ezekről a jövevényekről, így gyakran a tévhiteken alapuló tartásmód és a nem megfelelő táplálék miatt korán elpusztultak.

„Jó példa erre az a tévhit, miszerint a melegebb területről érkező állatokat télen nem merték kiengedni a szabadba, mert attól tartottak, hogy nem bírnák ki a hideget. Ezek az állatok azonban épp a mozgáshiány és a nem megfelelő táplálék miatt pusztultak el. Ma már az állatokat télen, jó időben kiengedik a kifutóra pár órára” – meséli Hanga Zoltán.

Mai szemmel furcsának tűnik az is, hogy például 1897-ben az állatkert ugyan négy oroszlánnal rendelkezett, de mindegyik hím volt, mert a közönség elvárása szerint egy oroszlánhoz „alapvetően hozzátartozott” a sörény.
 

Régen egyrészt a tudományos eszközök hiánya, másrészt a szemlélet miatt nem szaporították az állatokat az állatkertben, hanem mindig a vadonból szereztek be újakat. Ma már ez pont fordítva van, vagyis az állatkertek egymás között „csereberélik” a szülőket és az utódokat, és esetenként az itt szaporított egyedeket próbálják visszatelepíteni a természetes élőhelyükre.

Átestünk a ló másik oldalára
Az európai szemmel egzotikus állatok, – „hála” az illegális kereskedelemnek –, ma már szinte mindennapos jelenségnek számítanak. A papagáj szinte már hétköznapi hobbiállat, de az sem ritka, ha a szomszéd óriáskígyót, nagymacskát vagy majmot tart.
 

Mint arról a National Geographic Online korábban beszámolt, az Európai Unió jelentős felvevőpiaca a veszélyeztetett fajoknak (és a belőlük készült termékeknek). A világ legnagyobb élő madár importőre 1996 és 2003 között az EU volt. A tagállamok által importált 6,7 millió állat, a világkereskedelem 78 százalékát adta; a forgalom értéke becslések szerint több millió euró évente.

A leggyakoribb és a legnagyobb egyedszámban lefoglalt állatok listáját a papagájok és hüllők után a szárazföldi teknősök vezetik, ez utóbbiak európai változatai a balkáni országokban (Görögország, Albánia) őshonosak.

Az élő állatok kereskedelménél komoly problémát jelent, hogy igen érzékenyek a helytelen befogási, tárolási és szállítási körülményekre, így nagy részük elpusztul, mielőtt gazdára találna. A legérzékenyebbek a madarak és a hüllők.

A szakértők szerint a befogott papagájok közel 90 százaléka elpusztul, mielőtt gazdára találna. Így egy-egy házi kedvencre gyakorlatilag további nyolc befogott, ám időközben elhalálozott állat jut. Mivel sokan csak hirtelen felindulásból, meggondolatlanul vesznek vagy ajándékoznak állatot, az eladott egyedek közül is sok a rossz tartási körülmények miatt hamar elpusztul.

Forrás: National Geographic

© copyright 2008 Millennium
Budapest Programiroda