BELÉPÉS

BELÉPÉS


TÁMOGATÓ
PARTNEREINK


Budapesti
Fővárosi
Önkormányzat

Oktatási
és Kultúrális
Minisztérium

Mióta vergődünk zöld ágra?

09
Sep

Ha valaki szorult helyzetéből kikecmereg, anyagilag rendbe jönnek a dolgai, végre szót ért valakivel, úgy általában boldogul, arra az emberre mondjuk, hogy zöld ágra vergődött.

Kedvenc szóláskutatónk, O. Nagy Gábor igen hosszan taglalja ennek az állandósult szókapcsolatnak az eredetét Mi fán terem? című könyvében.

A zöld ág, mint a boldogulás jelképe már a XVII. században megjelenik magyar nyelven Szenczi Molnár Albert egy írásában: „Aki az gyönyörűségre adta magát, zöld ágra nem mehet”. Ez a forma egy német nyelvű szólásnak gyakorlatilag szó szerinti fordítása: auf keinen grünen Zweig kommen. Hasonló kifejezés él a szlovák nyelvben is.

A zöld ág magyarul állandó jelzős szerkezet volt, olyannyira, hogy sok helyütt egybe is írták a két szót, és lomb értelemben használták. A fa lombja rendszerint magasan, az ember feje fölött van. Aki zöld ágra vergődik, az – átvitt értelemben – magasra jut.

A XVIII. század végén már alkalmazták ilyen értelemben a felvergődik igét. A fel igekötő helyére a plasztikusabb, szebb zöld ág került, és a szókapcsolat ebben a formájában állandósult.

A zöld ágra vergődik szólásforma Arany János egy 1858-ban kelt levelében is megjelenik, ez a szólásról a legkorábbi írásos adat.
Forrás: National Geographic

© copyright 2008 Millennium
Budapest Programiroda