BELÉPÉS

BELÉPÉS


TÁMOGATÓ
PARTNEREINK


Budapesti
Fővárosi
Önkormányzat

Oktatási
és Kultúrális
Minisztérium

Nemzetközi ifjúsági találkozót rendeznek Martfűn

03
Jul

Kirándulások mellett közös alkotás, kiállítás, konferencia és gasztronómiai bemutató is várja a francia, lengyel, szlovák, erdélyi, vajdasági és magyar fiatalokat a II. Nemzetközi Ifjúsági Találkozón

A találkozó, amit augusztus 18. és 23. között tartanak, kapcsolódik a Nemzetközi Gyermek Népi és Sportjátékfesztiválhoz, emellett ősszel filmszemlét is tartanak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban.
   

Papp Antal, Martfű polgármestere a programokról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: száznál is több francia, lengyel, szlovák, erdélyi, vajdasági és magyar fiatalt várnak a település művelődési központja és könyvtára, valamint önkormányzata által szervezett II. Nemzetközi Ifjúsági Találkozóra.
  

Asztalosné Kocsis Enikő, a Martfűi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatója szólt arról, hogy az Európa jövője, utak, lehetőségek a fenntartható fejlődés jegyében mottóval rendezett találkozó programjai között szerepel közös konferencia, ökoturisztikai kirándulás, közös alkotás, kiállítás és gasztronómiai bemutató is. Hozzátette: a találkozó augusztus 22-én kapcsolódik a Tesz-Vesz Ifjúsági és Gyermekalapítvány, valamint az Agraria-Apure Egyesület által szervezett Nemzetközi Gyermek Népi és Sportjátékfesztiválhoz.

Bali István, az Agraria-Apure Egyesület elnöke elmondta: a népi játékokat lengyel, francia, cseh, spanyol és magyar résztvevők mutatják be az érdeklődőknek augusztus 22-én délelőtt a Martfűi Termál Strandon, délután pedig az Örökség Zenei Fesztiválhoz kapcsolódóan a szolnoki Tiszai hajósok terén.
   

Forrás: MTI

© copyright 2008 Millennium
Budapest Programiroda