BELÉPÉS

BELÉPÉS


TÁMOGATÓ
PARTNEREINK


Budapesti
Fővárosi
Önkormányzat

Oktatási
és Kultúrális
Minisztérium

Világritkaság a 8 millió éves bükkábrányi erdőmaradvány

21
Mar

A világon egyedülálló leletre bukkantak a kutatók a bükkábrányi lignitbányában: egy 8 millió évvel ezelőtti mocsárciprus-erdő meglepően épen maradt fái eredeti helyükön, álló helyzetben konzerválódtak.

A lelet azért számít ritkaságnak, mert bár korábban itt is és a visontai lignitbányában is találtak egy-egy egyedülálló fatörzset, a kidőlt, kovásodott fák, facsoportok feltárása pedig világviszonylatban is gyakorinak számít, a most feltárt 15 fa nem szenesedett és nem is kovásodott. A 4-5 méter magas, 2-3 méter átmérőjű fatörzsek eredeti helyükön állnak, eredeti formájukban és anyagukban konzerválódtak.

A bükkábrányi - a visontai után - Magyarország második legnagyobb külszíni bányája. A Mátrai Erőmű ZRt. tulajdonában lévő mintegy 2 kilométer hosszan feltárt területen hatalmas kotrógépekkel folyik a 8-12 millió éves, 12-16 méter vastag rétegben található lignit kitermelése. A leletre szinte csodával határos módon bukkantak rá. A 60-62 méter mélyen dolgozó nagy kotrógépek helyett itt kisgépekkel folyt a munka, és ennek köszönhető, hogy sikerült észrevenni a fal bontása során előbukkanó fákat.
Miután sorra kerültek elő az újabb és újabb fák, a bánya vezetősége értesítette a miskolci Herman Ottó Múzeum kutatóit, akik vizsgálódni kezdtek a helyszínen. Már első „pillantásra” kiderült, hogy igen értékes leletekről van szó, ezért a továbbiakban nagy körültekintéssel folytatták a fal bontását.

Az érintett területen a bánya leállította a kitermelést, a 15 fa körül eltávolították az iszapot, a fákat megtisztították, és a mintegy 3500 négyzetméteres terepet átengedték a kutatóknak. Ezzel megkezdődött a versenyfutás az idővel. Mivel a fák már elvesztették a cellulóztartalmukat - amely a sejtfalak állékonyságáért felelős - és csak a plasztikus lignin maradt meg, így a nedves konzerváló anyagból kikerülve fokozatosan kiszáradnak. Ennek következtében pedig szétrepedeznek, a külső részek lepattogzanak, és gyakorlatilag a kutatók szeme láttára szétporladnak.

Szubtrópusi klíma jellemezte egykor a vidéket

Mielőtt elébe futnánk a történetnek, lássuk, hogy is kerültek ide ezek a fák, hiszen az akár 30-40 méter magasságot is elérő mocsárciprusfélék ma már csak Észak-Amerikában, azon belül is leginkább Floridában, valamint Afrikában és Délkelet-Ázsiában fordulnak elő. Egyetlen európai előfordulásuk Dél-Olaszországból ismert.

A miocén elején, mintegy 20-24 millió évvel ezelőtt, a mai Európa és Afrika közé ékelődő Tethys-tenger két ágra szakadt. A déli ág a mai mediterrán térség helyén húzódott. Az északi ág, - kisebb szárazulatokkal szabdalt tengerágak szövevénye, amelyet Paratethysnek is neveztek -, a mai Svájctól a Kárpát-medencén keresztül egészen a mai Aral-tóig húzódott. A miocén során a Kárpát-medencében lévő tengerágak ún. Pannon-beltengerré vagy Pannon-tóvá alakultak. A beömlő folyóvizeknek köszönhetően a tó fokozatosan kiédesült, és feltöltődött. A pliocén elejére (5,4 millió évvel ezelőtt) eltűnt, és csak kisebb tómaradványok maradtak hátra.

Az északról érkező folyók feltöltő munkája révén a Pannon-tó partvidéke a felső miocénben - 6-12 millió éve - a mai Északi-középhegység lábánál húzódott, vagyis a mai Bükkábrány térsége is partvidéki terület volt.
A térségben ekkor szubtrópusi éghajlat uralkodott, a növényvilágot pedig zömmel a fenyőfélék képviselték. Ezek közül is a mocsárciprusfélék (Taxodium) voltak uralkodók, amelyek akkoriban egész Eurázsiában elterjedtek voltak. A mocsárciprus-erdők fái több méter magas vízben álltak, de a tenger előrenyomulásával és visszahúzódásával állandóan változott az elöntés mértéke.

A miocén végén a mai Északi-középhegység lábánál lévő part menti mocsárciprus-erdők pusztulása és lebomlása révén alakultak ki a ma ismert lignittelepek. A most talált bükkábrányi fák különlegessége, hogy a hirtelen betemetődés következtében a fák álló helyzetben, gyakorlatilag épen megőrződtek, nem szenesedtek el, vagyis a szerves anyagként konzerválódtak.

Részletes vizsgálat alá vetik a fákat

A kutatás a Bükki Nemzeti Park, a Magyar Természettudományi Múzeum, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Magyar Földtani Társulat és az MTA paleobotanikai szakértőinek bevonásával zajlik

 

„Első lépésben azt kellett kideríteni, hogy milyen fákról is van szó. Felmértük a fák magasságát, törzsátmérőjét, egymástól való távolságát. Ez utóbbi azért fontos, mert ebből rekonstruálható a lombkorona mérete, záródottsága, ez pedig sok információt elárul az egykori aljnövényzetről. Az biztos, hogy Taxodium, vagyis mocsárciprus-erdőről van szó, ezt a megmaradt fák alakja is elárulja, hiszen most is szembetűnő rajtuk a mocsárciprusokra jellemző alul kiszélesedő törzs. Mivel a Taxodiumon belül nagyon sokféle faj létezik, pontos taxonómiai meghatározásra csak a faminták németországi laboratóriumi vizsgálata után kerülhet sor. A fafaj ismeretében pedig következtethetünk az adott környezet éghajlatára és vízrajzára” – mondta a National Geographic Online-nak Veres János, a miskolci Herman Ottó Múzeum szakértője, a kutatás vezetője.

Akár cunami is okozhatta a hirtelen betemetődést

Talán ennél is nagyobb kihívást jelent a kutatók számára a betemetődés okának és körülményeinek feltárása. Az már most bizonyos, hogy nem fokozatos feltöltődésről volt szó, hanem hirtelen végbement, drasztikus változás következett be. Az ilyen eseteket „földtörténeti Pompeinek” is nevezik, hiszen a hirtelen lezúduló üledék egy pillanatképet örökít meg az egykori környezetből.

Jelenleg több feltételezés is van azzal kapcsolatban, hogy mi okozhatta a hirtelen betemetődést: például nagy vihar keltette szélfútta homok, vagy esetleg tektonikus mozgás miatt bekövetkezett földcsuszamlás. A feltárt területen jól látszik (lásd 4. kép), hogy a fákat mintegy hat méter magasságig szürke iszap borította be, és konzerválta. A fák iszapból kilógó részei viszont már elpusztultak. Erre az iszapra sárga színű folyóvízi üledék rakódott. A két réteg között, pedig uszadék fák, fadarabok láthatók.
 

Miről árulkodnak az évgyűrűk?

Mivel a bükkábrányi leletek még szerves fák, az elkovásodott maradványokhoz képest - mint amilyenek például a szintén miocén kori ipolytarnóci kovásodott fatörzsek - másfajta természettudományos adatokhoz is hozzájuthatnak a kutatók. Ezeken a fákon ugyanis lehet dendrokronológiai vizsgálatot végezni, vagyis a fák évgyűrűi alapján rekonstruálható az egykori klíma.

„Egy-egy fa 300-400 éves lehet, s mivel valószínűleg nem egyidősek, a 15 fa évgyűrűiből akár 1000-1500 évet felölelő adatsort is létrehozhatunk” – tette hozzá a muzeológus.

A vizsgálatnál viszont az okoz majd gondot, hogy az adatsor a „levegőben lóg”, hiszen se közvetlenül előtte, se utána nincsenek adatok, amelyhez hozzá lehetne illeszteni. Viszont a jövőben kis szerencsével, ha máshol is találnak hasonló fákat, bővíthető lesz az adatsor.
Komoly nehézséget jelent a konzerválás

Bár a további kutatás számára az eddig vett minták és a következő napokban tervezett mintavétel elegendő alapot szolgáltat, jelenleg a legégetőbb kérdést a fák konzerválása jelenti.

„A szakszerű restaurálás és megőrzés viszont komoly pénzbe kerül. Reméljük, hogy hazai és esetleg külföldi pályázatokból sikerül megmenteni ezt az egyedülálló értéket. Gyakorlatilag ez a lelet ölünkbe hullt kincs, amellyel hirtelen kell kezdenünk valamint, hiszen az idő ellenünk dolgozik. Minél tovább maradnak a szabadban a fák, a kiszáradás következtében annál jobban szétesnek. Igyekszünk minél több adatot kinyerni belőlük, hogyha mégsem tudnánk megőrizni őket, legalább a tudományos adatok ne vesszenek el” - hangsúlyozta Veres János.

A kutatók minden egyes fának felmérték az állapotát, és évgyűrű mintát vettek. Remélik, hogy a fa gyökérzetében konzerválódott állatokra is bukkannak, például kagylókra vagy csigákra, Visontán ugyanis volt már példa erre.



A törvény nem védi

Az, hogy ez a több millió éves erdőrészlet napvilágra került és kutathatóvá vált, kifejezetten a bányavállalat érdeme. A régészeti és a kulturális örökségvédelmi törvény csak az ember megjelenésétől számított időszak tárgyi emlékeire vonatkozik.
Ez a lelet „csak” természettudományi örökségnek számít, vagyis nem áll jogi védelem alatt. Matta Tibor bányaigazgató személyes érdeklődésének köszönhető, hogy rányittatott a leletre, értesített minket, és biztosította a helyszínt a tudományos munkálatoknak” – avat be a feltárás körülményeibe a szakértő.

Az elmúlt közel 10 millió évben a nedves iszap konzerválta a fákat, éppen ezért most a száradás a legnagyobb ellenségük, valamint a megjelenő kórokozók és gombák.

Az első és legfontosabb lépés: nedves környezetet biztosítani számukra. A bánya területén már megindult egy meddő medencévé alakítása, a tervek szerint ebben helyezik el a fákat. A fák áthelyezésére már a napokban sor kerül. Bár ez csak átmeneti megoldást jelent, arra remélhetőleg elegendő, hogy épségben „kivárják” a hosszú távú konzerválást biztosító sikeres pályázathoz szükséges időt.

Forrás: National Geographic

© copyright 2008 Millennium
Budapest Programiroda