|
Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház épülete gyönyörű természeti környezetben épült 1932-ben. A Szalvátor nôvérek újoncképzô házaként nyílt meg a kapucinus atyák temploma és rendháza mellett a máriabesnyôi domboldalon. Az ötvenes években államosították, és itt működött évtizedekig Gödöllô Város gimnáziuma. A Szalvátor nôvérek 1993-ban kapták vissza az épületet, majd a felújítás után még ebben az évben megkezdte működését a Váci Egyházmegye egyetlen lelkigyakorlatos háza.
Az épületet hatalmas zöldövezet veszi körül, mely egyaránt helyet ad a csendes, elvonult sétának, pihenésnek és játékos, sportos csoportprogramoknak is. Az udvar alkalmas kerti partikra, fogadásokra. A hátsó kert egészen az erdôig nyúlik gyönyörű a kilátás innen Gödöllôre és környékére.
A 2005-ös évben tovább gazdagodtunk egy kis kápolnával.
A Ház örömmel fogad egyéni kezdeményezéseket, újszerű megoldásokat, segít különféle nem csak egyházi rendezvények lebonyolításában.
Szerencsés adottságaihoz tartozik, hogy zárt területen akár 40 gépkocsi parkolása is lehetséges, és így az autóval érkezôk is nyugodtak lehetnek járművük biztonsága felôl.
Zárt parkolónkban akár 40 gépkocsi parkolása is lehetséges, és így az autóval érkezôk is nyugodtak lehetnek járművük biztonsága felôl.
egész évben.
![]() |
További kérdés esetén:
Mobil: +36 70 469 9890 Irodánk örömmel fogadja zárt csoportok, baráti társaságok, munkahelyi közösségek, iskolák, klubok jelentkezését
és egyedi igény szerint valósítja meg elképzeléseiket, egyedi időpontban! A további elérhetőségeinket a KAPCSOLAT menüpontnál találhatod meg. |