BELÉPÉS

BELÉPÉS



TÁMOGATÓ
PARTNEREINK


Budapesti
Fővárosi
Önkormányzat

Oktatási
és Kultúrális
Minisztérium
Sep.
04.
Immáron nyolcadik alkalommal, 2013. decemberében ismét megrendezzük a már hagyománnyá vált Advent Budapesten 2013 elnevezésű JÓTÉKONYSÁGI rendezvényünket!
tovább
Jun.
28.
Pénteken kezdetét veszi a pannonhalmi Levendulahetek; a július közepéig tartó eseménysorozaton az apátság gyógynövénykertjét, elsősorban is levendulását, valamint a termés felhasználását mutatják be a közönségnek.
tovább
Jun.
27.
Közel 450 millió forintos uniós, illetve állami támogatásból épít "rejtélyparkot" a Bükk lábánál, a Heves megyei Felsőtárkányban.
tovább
Jun.
20.
A Generali Gyerek Sziget harmadik hétvégéjén visszaköltözik a Hajógyári- szigetre és ennek örömére talán az egyik legpazarabb – és szokás szerint ingyenes-programkínálattal várja fiatal és már nem annyira fiatal rajongóit.
tovább
Jun.
12.
Mintegy két hektáron elterülő családi játszópark nyílik szombaton Tarzan Park néven Újpesten. A létesítmény hét, egymástól elkülönülő játéktérből áll. A Hintaréten egyensúlyszőnyeg, pörgő, körhinta és impulzushinta várja a gyerekeket.
tovább
Jun.
12.
Betűvadászat biciklivel a Velencei-tó körül avagy Gárdonyi regénycímek kerestetnek címmel 2013. június 22-én Agárdon a Parkerdőben kerül megrendezésre a kerékpáros túra.
tovább
Jun.
10.
Hatalmas élmény- és oktatóközpontot épít a híres játékgyár Billundban, az eredeti Legoland szomszédságában. A 30 emeletes épület 7600 négyzetméteren várja majd az önfeledt szórakozásra vágyókat kortól függetlenül.
tovább
Jun.
10.
Városnéző óriáskerék várja a panorámára éhes látogatókat a budapesti Erzsébet téren. A 65 méter magas látványosság június 7-től fogadja az érdeklődőket és hat hétig működik a főváros szívében, majd átköltözik a Sziget Fesztiválra.
tovább
Jun.
05.
Középkori hadigépek, történelmi játszópark és támadó török ostromtábor is lesz a Közép-dunántúli régió első történelmi élményparkjában, amely júniusban nyitja meg kapuit a sümegi vár tövében, annak szerves részeként.
tovább
Jun.
04.
Disneyland stílusú, bibliai témájú élménypark épül Kentucky államban, a híres-hírhedt Teremtés Múzeuma kezdeményezés folytatásaként. Akárcsak a múzeum, a vidámpark fő üzenete is az lesz a fiatalok és gyerekek felé, hogy mindent, amit a Biblia ír, szó szerint kell értelmezni, különös tekintettel a teremtésre, és az Ószövetség történeteire.
tovább
© copyright 2008 Millennium
Budapest Programiroda